Csak ott álltam, de nem történt semmi. A ginkgo biloba fa sárga leveleit megcsodáltam, néhány már lehullott és a szürke járdát díszítették az apró legyezők. Olyan szomorúság fogott el. Az ismerős lépcsők, az egész épület emlékekkel volt tele. Az emlékek érzéseket hívnak elő, mint összekapcsolódó láncszemek...egyik a másik után. Fontosnak képzelt nem fontos dolgok töltik ki napjaink nagy részét és a mérlegnek nincs értelme...Csak megtörténik minden és mégis tehetünk valamit. Valami apró mozdulatot, valamit, ami tovább visz. A tea jó ital, az tovább visz. A távolság eltűnik, a pára felszáll, az idő tart előre...s mi benne utazunk.
In memoriam: Nagy László Lázárné szül. Füle Piroska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése