2013. február 9., szombat

Otthon, édes otthon

Kowalsky meg a Vega: Otthon, édes otthon


"Ha megtaláltuk életünk célját -, akkor próbáljuk teljesíteni hivatásunkat.
Az élet értelme ez.
Életünk eredménye pedig tanúságot tesz arról, hogy kik vagyunk és mit értünk el.
 Rólunk magunkról a munkánk vall és jobban mintha beszélünk róla."
/Gréta Garbó/




"A nagy szavak nem érnek semmit, elszállnak, mint az őszi szél.
 
De a szeretet, amit mi adunk és melletted vagyunk, tiszta szívből fakad.
És elkíséri az embert amíg él."
A hátvéd (jobbról)
 Korcsog Dezső, Nagy Ádám, Vereb Mária Magdolna, Korcsog Rita

  


Volt szerencsém Alaxai Józsefné Kati néni, Karsai István, Fodor Béla tanár urak kezei alatt felnőni a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban 1977-81 között. Olyan nagy szeretettel tanították a testnevelést, hatásukra és segítségükkel testnevelő tanár lettem és 27 éve tanítok testnevelést, gyógytestnevelést Albertirsán a Tessedik Sámuel Általános Iskolában. A fiam Nagy Ádám pedig a napokban, nyomdokaimba lépve Egerben vette át testnevelő tanári diplomáját.
Tanáraim: Dr. Honfi László, Bocz Árpád, Hajdú Pál, Miklovitz Lászlóné, Kristonné Dr. Bakos Magdolna, Dr. Rákos Etelka,  Szalay Gábor,  Sütő László, Dr. habil. Szabó Béla, Dr.Csillag Béla...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése