2014. január 29., szerda

"Érezd az erőt!"



"A felnőtté válás nem azt jelenti, hogy megkomolyodunk,
 és eldobjuk mindazt, ami a gyerekkorhoz köt.

 forrás

Sőt, aki ezt teszi, nem tud felnőtté válni, mert hiányokat szenved.


  A gyerekkorban a lelkünkbe épülő elemekre szükség van ahhoz,
 hogy alkotó emberré legyünk.'"


„A könnyebb út a sötét út. Ha jedi-lovag akarsz lenni, válaszd a kihívást!”

Segítség kérés!

Kedves Barátaim!

Elveszett egy szemüveg 2014. január 27-én, hétfőn, 16 órát követően,  a Tessedik Sámuel Ált. Isk. első fiú öltözőjéből. Atlétika edzés követte a gyógytestnevelés foglalkozást. A fiúk közösen használták az öltözőt. A fekete szárú szemüveg az öltözőben maradt a padon.  Bárki, aki tud segíteni nagyon megköszönöm.
Köszönettel: Korcsog Rita

2014. január 28., kedd

2013-14 tanév II. félév Szakkörök, korrepetálások

Tessedik Sámuel Ált. Isk.

A megoldásra fektessük a hangsúlyt!

forrás

Értsünk szót!


 Hogy meghalld, ami nem hangzott el...


"Ha valami nem működik, nem erőltetni, hanem változtatni kell.
Egy  KÖNYV ami segít megtanulni:
- hogyan birkózzunk meg gyerekeink csalódásaival, frusztrációival, negatív érzéseivel;
- hogyan mutassuk ki mérgünket anélkül, hogy bántóak legyünk, hogy állítsunk fel határokat, úgy, hogy megőrízzük a gyerekek szabadságát;
- mit tegyünk büntetés helyett;
- hogyan oldjunk meg családi vitákat.
Az egész világon hatalmas sikert arató könyv egyszerű, gyakorlatias megoldásokat kínál szülőknek arra, hogyan beszéljenek gyerekeikkel, és hogyan hallgassák meg őket. A szerzők tisztelettel, megértéssel és józan logikával felépített módszereit szülők és szakemberek egyaránt sikerrel alkalmazzák bármilyen korú gyerekeknél. Az életből merített példákkal és kedves grafikákkal egyaránt gazdagon illusztrált könyv segítségével a szülő-gyerek kapcsolat örömtelivé, stresszmentessé, mindkét fél számára eredményesebbé varázsolható." forrás
Beszélj úgy, hogy érdekelje...



Szakkörök
2013-2014 II. félév

Rajz 32-es t. Csüt. 14:10 – 15:30 Molnárné Müller Ilona
Ping-pong Hétfő 15:00 – 16:00 Szűcs Tibor
Labdarúgás Kedd 14:00-15:30 (7-8.évf.) Petró Gábor
(2 óra) Szerda 14:00-15:30 (5-6. évf.) Nagy László
Lány tömegsport Péntek 6-7. órában (5-8. évf.) Korcsog Rita
Fiú tömegsport Péntek 7. órában (5-8.évf.) Petró Gábor
Kézilabda Hétfő 14:30 – 16:00 Balla Lajos
Csüt. 14:30 – 16:00
Gyógytestnevelés   Izsáczkyné Korcsog Rita
Alsó tagozat Hétfő 13:15 – 14:00
Szerda 13:15 – 14:00
Csüt. 13:15 – 14:00
Felsős lány Hétfő 14:10 – 14:55
Szerda 14:10 – 14:55
Csüt. 14:10 – 14:55
Felsős fiú Hétfő 15:15 – 16:00
Szerda 15:15 – 16:00
Csüt. 15:15 – 16:00
Kézműves Könyvtár Kedd 14:00 – 15:30 Zsigmondné Solti Edit
Könyvtári Klub Szerda 14:00 – 15:30 Zsigmondné Solti Edit




Korrepetálások, Előkészítők
2013-2014 II. félév

Matematika 5.évf. Hétfő 14:10-14:55 25-es terem Trappné Simó Ágnes
Matematika 6.évf. Szerda 12:55-13:40 25-es terem Trappné Simó Ágne
7.c. Csüt. 14:00-14:45 25-es terem Trappné Simó Ágnes
Matematika 7.évf Szerda 12:55-13:40 26-es terem Simóné Pálinkás Erzsébet
Magyar 5.-7.évf. Hétfő 12:55-13:40 28-os terem Albert Ágnes
Magyar 6.-8. évf. Hétfő 14:10-14:55 28-os terem Albert Ágnes
Magyar E. 7.évf. Csüt. 14:10-14:55 28-as terem Kocsis Andrea
Angol 5.-8 évf. Csüt. 14:10-14:55 27-es terem Tóth Beatrix
Fizika-Kémia 7.évf Szerda 15:15-16:00 6-os terem Vrabeczné Demeter Ágnes
8.évf 14:10-14:55
Történelem Hétfő 13:45-16:45 1-es terem Lászlóné Anikó
5-6.évf. 7.-8.évf.
évf. 13:45-14:30
évf. 14:30-15:15
évf. 15:15-16:00
évf. 16:00-16:45

Kézilabda---->Készülünk a Tessedik Kupára


Taktikai gondolkodás:„olyan lelki folyamat, amely a megértés szintjén a küzdelem választásos helyzeteinek elemzését foglalja magába. forrás


Hét fő alkot egy csapatot, közülük egy a kapus, aztán a támadóknál szerepel két szélső, két átlövő, egy irányító és egy beállós. A mérkőzésen a cél: gólt lőni az ellenfél kapujába

Szabályok
A mezőnyjátékos lehet:
  • jobbszélső
    • támadáskor: balkezes, szélső játékos, indításoknál gyakran ő dob ziccert, vagy középre tör
    • védekezéskor: posztján védekezik, zavaró, vagy középső védő
  • jobbátlövő
    • támadáskor: balkezes, átlövő játékos, tehát az egyik fő gólszerző, fontos a játékkapcsolata a belső emberekkel
    • védekezéskor: posztján középső védő
  • irányító
    • támadáskor: jobb- vagy balkezes, ő a karmester: a csapat vezére, mozgatója, „figura-bemondója”
    • védekezéskor: posztján középső védő vagy zavaró
  • balátlövő
    • támadáskor: jobbkezes, átlövő játékos, tehát az egyik fő gólszerző, fontos a játékkapcsolata a belső emberekkel
    • védekezéskor: posztján középső védő
  • balszélső
    • támadáskor: jobbkezes, szélső játékos, indításoknál gyakran ő dob ziccert,vagy középre tör
    • védekezéskor: posztján védekezik, zavaró, vagy középső védő
  • beálló
    • támadáskor: jobb- vagy balkezes, a „húsdarálóból” gyakran befordul és lő, de főleg nyitja és zárja a falat
    • védekezéskor: posztján középső védő          forrás

    Az ellenféllel szembeni magatartás normatívái, szabálytalanságok és vétségek
     Megengedett 
    a) a karokat és a kezeket a labda sáncolásához vagy birtoklásához használni,
    b) a labdát az ellenféltől nyitott kézzel minden irányból kijátszani,
    c) a labda nélküli vagy a labdát birtokló ellenfelet testtel elzárni,
    d) elölről, hajlított karokkal az ellenféllel testi kapcsolatot felvenni, őt ellenőrizni és kísérni. 
    Nem megengedett 
    a) az ellenfél birtokában levő labdát kiszakítani vagy kiütni,
    b) az ellenfelet karral, kézzel vagy lábbal elzárni vagy eltaszítani,
    c) az ellenfelet átkarolni, megfogni, lökni, az ellenfélnek rohanni vagy nekiugrani,
    d) az ellenfelet más módon szabálytalanul zavarni, akadályozni vagy veszélyeztetni.

    A labda kapuig juttatásánál fontos figyelembe venni, hogy egy játékos csak 3 léphet anélkül, hogy a labdát lepattintaná, majd a pattintást követően még 3 lépésre van lehetősége, de utána már passzolnia vagy lőnie kell.
    Madarász István: A kézilabdázás játékszabályai és a játékvezetés című könyve úgy fogalmaz: "11. Bedobás; 11:1 Bedobással kell játékba hozni a labdát, ha az teljes egészében áthaladt az oldalvonalon, vagy utoljára a védekező csapat játékosát érintve, a saját alapvonalon túlra jutott." (192. o.)
    11:3 "A bedobást azon a helyen kell végrehajtani, ahol a labda elhagyta az oldalvonalat, vagy az oldalvonal végétől a kapunak azon az oldalán, amelyiknél a labda az alapvonalon (a kaput kivéve) túljutott." (193. o.)



2014. január 27., hétfő

AIDS---->8.b.

Kedves Tanítványaim!

Itt olvashattok az  AIDS-ről.


forrás
Ahhoz, hogy a feltett kérdésekre jól tudjatok válaszolni ismernetek kell a hátteret
Érdemes utána járni mit mond a tudomány a HIV vírusról.
( Az osztályban készült néhány emlékezetesen szép modell is.)


Remélem a következő osztályfőnöki órán meg tudjuk beszélni a nézőpontjaitokat!

Tél