2012. szeptember 23., vasárnap

1987. szeptember 24.


Szeptember (Ősi magyar nevén, Földanya hava)
 az év kilencedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. 
Eredetileg, a római naptárban az év hetedik hónapja volt.
 Innen ered a neve is: a latin septem szóból melynek jelentése hét.
 Mi volt ezen a napon?


 Megszülettél.
A kínai horoszkóp szerint tűz-nyúl vagy.
25 éves lettél.
Isten éltessen erőben, egészségben, boldogságban!

Az Ádám nevet kaptad.

1987. január 10-én este már szinte az egész országra kiterjedt a havazás, és ez megszakítás nélkül folytatódott is 36-48 órán keresztül.
Az észak-északnyugat felől beözönlő hideg és a dél-délkelet felől beáramló enyhe levegő keveredése január 11-én gyakorlatilag egy önálló kis ciklont hozott létre. A hideg levegő betörését heves szélviharok kísérték, a széllökések sebessége átlagosan 60-80 km/h-s volt, ám a Kisalföldön 100 km/h-t meghaladó lökéseket is mértek. A szél országszerte nagy hóakadályokat épített, illetve erős hófúvások nehezítették a közlekedést.
Január 12-én reggelre az ország túlnyomó részét már 20-40 cm-es, a magasabban fekvő területeket még ennél is vastagabb hótakaró borította. A Kárpát-medence felett átmenetileg egy gyenge magasnyomású képződmény alakult ki, de ezt újból ciklontevékenység követte: az újabb havazásos időszakban ismét megerősödött a légmozgás, mely megint hófúvásokat eredményezett.
A több napos, országos havazást követeően 1987. január 16-án reggel a hegyvidékeken 50-77 cm közötti, míg a síkvidékeken átlagosan 20 és 50 cm közötti hótakarót mértek.
Még egy dolog miatt emlékezetes lehet számunkra ez a néhány nap: január 12-én és 13-án ugyanis mind minimum, mind maximum hőmérsékletekben évszázados rekordok dőltek meg. Budapesten például kora délutánra is csak -16.7 fokig emelkedett a hőmérők higanyszála.
1987. január 14-én a Tiszán 15-20 cm-es volt a jég, míg a Duna víztükrének 60-80%-át 6-8 cm-es jég borította; Linz és Passau között leállt a hajóforgalom. forrás: http://www.idokep.hu/hirek/a-86-87-es-tel-


 Az Oscar-díjat A szakasz című film nyerte.

Lisztóczky László 1987-ben írta:
A Kalevala hatása a késõ-reformkor és az önkényuralom magyar szellemi életére.
Egri Ho Si Minh Tanárk. Fõisk. Tud.Közl. 18/1987. 3.sz. 131-148.p.

Zenék 1987-ből
Bikini: Adj helyet
Első emelet: Madame Pompadour
Whitney Houston-I Wanna...
Bon Jovi-"Livin On A Prayer"
Los Lobos- La Bamba
Billy Idol- Mony Mony

Ezen a napon készült egy videó a World Trade Center tetején,


 Budapesten a  Róbert Károly Kórházban a zöld szülőszoba ablaka a Róbert Károly körútra nézett és azon a csütörtökön az 1-es villamost néztem az ablakból 11 órától sötétedésig, 9 óra után nem sokkal Dakó Imre doktor közreműködésével világra jöttél.
A gyermek megszületése az édesanya és a család legnagyobb öröme. Egy emberke elindul az életbe, a születésének idejéről, körülményeiről azonban csak később lesz tudomása. Próbáltam egy kis ízelítőt összeállítani a fiatalságomból, amikor 25 éves voltam, mint te, mert így talán jobban átérezheted ezt a pillanatot.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése