Az a tényező, amelyre több országban is joggal hivatkoznak
a pedagógusok, tudniillik hogy időigényes a kutatásalapú tanulás módszerének alkalmazása
(„hogyan lehet így haladni az anyaggal?”), olyan módon kezelhető, hogy a nemzeti
értékelési rendszerekben (beleértve a középiskolai felvételiket!) a puszta memorizálással
és
drillezéssel megszerzett tudásanyaghoz képest a problémamegoldó gondolkodásban
szerzett képességeknek adunk nagyobb szerepet.
Annak illusztrálására, hogy az értékelési rendszerünk átalakításának lehetősége nem
távoli vagy légből kapott célkitűzés, az OECD PISA-méréssorozatában szereplő, és
nagyon nehéznek bizonyult egyik feladatot idézzük föl például. A savas esőkkel foglalkozó
feladathoz kötődő egyik kérdés így szólt: „Miért helyeztek a kísérletező tanulók egy
éjszakára desztillált vízbe is egy márványdarabot?”
Nyilvánvaló, hogy a kérdés megválaszolását sem a Márvány, sem a Víz című elképzelt
tananyagrészben nem fogjuk megtalálni. A megoldáshoz szükséges tudáselem kétségkívül
értékes, széleskörű transzferrel alkalmazható az élet számos területén, kifejlődéséhez
viszont feltehetőleg nagyobb esélyt nyújt a kutatásalapú tanulás, mint a hagyományos,
leckéről leckére kiadagolva haladó megközelítésmód.
Távolról sem arról van szó, hogy a hagyományos feladatokat és módszereket kidobva minden
korosztályban és minden témánál a kutatásalapú tanulás megközelítésmódját kellene
alkalmazni. Joggal reméljük ugyanakkor az eddigi kutatási eredmények alapján, hogy a
kutatásalapú tanulás megközelítésmódját alkalmazva a tantárgyi attitűdök változásán
keresztül a teljesítmény is javulni fog, és hosszú távon a természettudományos pályákra
egyre több fiatal, köztük egyre több hölgy jelentkezik majd.
1. ábra. A kutatásalapú tanulás ciklusa 9.old.
Érdemes megfigyelnünk, hogy az 1. ábrán bemutatott ciklus a hagyományosnak nevezett
természettudományi oktatás esetén is követhető. Ugyanezek a lépések felvállalhatók
bármely tradicionális tankönyv felépítéseként is. Miben rejlik tehát a különbség a hagyományos
és a kutatásalapú megközelítésmód között? A válasz lényege: a tanulói aktivitásban.
Ha mindazokat a tevékenységeket, amelyek a fenti ciklusban szerepelnek, a tanuló
határozza el és kivitelezi, akkor kutatásalapú tanulásról beszélünk. Ehhez hozzátartozik
a hibázás szabadsága, a csoportmunka, a csinálva tanuláshoz szükséges légkör. Azok a
feladatok, amelyeket a projekt keretében összegyűjtünk, „elronthatók” azzal, ha a megszokott
módon, készen kapják a vizsgálandó hipotéziseket, ha az egyetlen helyes választ
keressük, de ráadásul a lehető leggyorsabban stb.
Világos mindebből, hogy a természettudományi órák csökkenő óraszáma mellett, a
helyi tanterv által gyakran támasztott „haladjunk az anyaggal” kényszer terhe alatt első
lépésként azt javasoljuk, hogy valamely évfolyam egy-két témájánál kerüljön kipróbálásra
az újszerű megközelítésmód. Azt reméljük, a pozitív visszacsatolás, amely részben
pozitív attitűdöt, részben a problémamegoldó gondolkodás kreatív használatát igénylő
feladatokon nyújtott teljesítmény-növekedést, részben pedig a nemek közötti és a hátrányos
helyzetből adódó egyenlőtlenségek kezelhetőségét jelenti, folytatásra ösztönzi majd
a tanárokat.
