A "százkarú polip" az első állomás, amit alaposan szemügyre vettem. A színek miatt szinte eggyé vált a valóság a tükörképével. Félelmetes szereplője lehet a történetnek, ami valahonnan a vízből születik. Onnét jön a történet is ahonnét az élet, valahonnan messziről, mélyről a kék bolygó színét adó folyadékból. Vajon mit érezhet a polipszerűen szétterjedő ágú fa, ahogy kinő a kis tóból. Nem bántana senkit, oltalmat nyújt a vadkacsáknak, a békáknak, a gyökerei között úszkáló kisebb halaknak, a rengeteg szúnyoglárva a vízben lassan bábállapotán keresztül a felszínre repül. Nem tehetnek semmit fejlődésük, átalakulásuk ellen. A polip karjaival integet nekem...
A "fehér kígyó" még kibírja az éjszakát, azután a napfényével, életet adva beolvad a meder zöldjébe. Nincs már ereje eljutni a százkarú poliphoz, hogy megmentse az életét. A fa gyógyító igéje nem éri el a hideg kígyó testét. A messziről jött hókígyó a körforgás révén újra egy élőlény részévé lesz. Kering, folyik pár év alatt meglátja az óceán végtelenjét, messzire kéklik az egyetlen csepp is együtt.
Az erdő varázslóját, valaha hatalmas árnyékot adó lombjától megfosztották. Az idő improvizációja, amit látunk. A kaleidoszkóp apró részeinek, játékos kavarodásához hasonlítanak a megöregedett ráncok, kéregdarabkák. Gyakran emlegetik a régi szomszédok, mennyire hiányzik az ereje.
Egy óriás tükör, amelyben a sötét erdő szellemei láthatóvá válnak, a varázslat azonban hamarosan eltünteti a tükröt és a szellemeknek el kell vándorolniuk más vidékekre, mert ezen a tájon egyszer már megláttuk őket és ettől elvesztik a hatalmukat.
Ők az "időutazó óriások", akik kívánságokat tudnak teljesíteni. Energiájuk mindig pozitív és gyógyító. Az óriások szolgáló lányai a zöld tündérek, szorgalmasan védik az energia mezőket, hogy a kívánságok még sokáig teljesülhessenek, olvashassuk könyvek formájában.
A tünékeny láthatatlanok, gyors patáik nyomán eltűntek a szürkék sűrűjében.
Egy igazi, nagy agancsos egyedül átvág a bozótoson, kémleli a veszélyt, de finom szimata szabad járást engedélyez.
Sajnálom, hogy olyan bizalmatlanok és félénkek, pedig jó lenne velük nyugodtabban találkozni. Titokzatosak és fenségesek a szabadban, szabadon, rejtőzködve, mégis bátran mindennek kitéve élnek.
A "lovam" megállt, ezeket az akadályokat nem tudta átugrani, így hát visszafordultam a meséket rejtő ösvényemen. Valahol a világban létezik egy fa, aminek az ágait, kisebb-nagyobb, üvegből készült, kék szemekkel díszítettek fel, ezekről a kékbe nyúló ágakról jutott eszembe. A "kékbe látó" szemek, biztosan sok mindent mesélnek azokról az emberekről akik a fára helyezték őket. Izgalmas embermesék, kék szemeken át. Egy kellemes film: Így jártam én.
