Bárány

„Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!”
(Juhász Gyula: Húsvétra)

Egy kedves kislány, Enikő rajzolta nekem egy reggeli fél hetes ügyeletben. 

Nyúl és bárány, csokifigurák, tojások, csirkék, színesek. Esik a hó és egészen tél van. Finom hóillat járja át a szürke levegőt. Jó lenne a szabadban lenni, valahol a hegyekben sétálni, a felhők felett, ahol lehetne sütkérezni. Olyan gyönyörűek a fenyvesek, a hótól fáradtnak látszó ágak mégis ellenállnak, kitartanak, minket embereket is arra tanítanak, ezzel a fenséges látvánnyal, ahogy dacolnak a természet szeszélyes erejével. A tél sok-sok szépsége nem veszhet el, a nehézségek miatti bosszankodásoktól. Az évszakok változásának körforgása egy végtelen ismétlődés, amit újra és újra csodával kell fogadnunk. A természet nem panaszkodik az állatok és növények ősi küldetésüket teljesítve élnek. Mi emberek a kommunikációnk révén, ha nem figyelünk oda, elveszítjük a létezés mindennapi adományait. Lelkünk és fantáziánk gazdagsága a biztosíték alkalmazkodásunkhoz, ez túlélésünk záloga. A belső békénkkel tudjuk kivédeni a ránk nehezedő külső nyomást. A szemléletünk az, amit rugalmasan tudunk változtatni, életünk jobbítása érdekben.

Az egészségtan tantárgyhoz ajánlom:
Sulinet-terhesség-animáció